Erődített Református Templom

A vörösberényi erődített Református Templom története egészen Géza fejedelemig, 990 tájékáig nyúlik vissza, mint Szent Márton templom, mely római és árpádkori romokra épült. A török kézre kerüléstől a vallási harcokig sok mindent kellett elviselnie a történelem során.

A templom, amely a legjelentősebb védett műemlék, a XI-XII. sz. román gótika stílusjegyeit is magán viseli. Magas kőfallal kerített teremtemplom, déli oldalán bejárati toronnyal, a torony barokk hagymasisakkal. Támpilléres tornyának alsó szintjét és a templom belsejét cseh süveg boltozatok fedik.

A templom falaiban, hazánk egyik legrégebbi falusi egyházának maradványai rejtőznek. A kőfallal kerített templom tömeghatásában még érződik a középkori eredet, de belépve barokk boltozatos, osztatlan csarnoktér fogad.